WHO: korai lenne még lazítani az óvintézkedéseken Európában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint túl korai lenne még enyhíteni a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseken Európában – mondta a szervezet európai irodáját vezető Hans Kluge csütörtökön.

A távirati iroda beszámolója szerint Kluge azzal érvelt, hogy továbbra is túl magas a reprodukciós ráta a kontinensen, és nagy a teher az egészségügyön.

Türelmesnek kell lennünk, az átoltottsághoz idő kell

– hangsúlyozta a tisztségviselő az online sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: kemény leckék árán megtanultuk, hogy a lezárások, majd a gyors újranyitás rossz stratégia a fertőzés terjedésének megfékezésére. Kluge szerint a reprodukciós ráta csökkentéséhez tartós és következetes erőfeszítés kell. A tisztségviselő úgy véli: nincs garancia arra, hogy a korábban súlyosan fertőzött térségeket a jövőben elkerüli a járvány.

Elmondta: összesen 35 európai ország indított oltási kampányt a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és eddig 25 millió adag vakcina fogyott el. “Ezek a vakcinák a remélt hatékonyságot és biztonságosságot mutatták” – emelte ki. “Ennek a hatalmas vállalkozásnak köszönhetően csökken a nyomás az egészségügyön, és minden bizonnyal életeket mentünk meg” – fűzte hozzá.

Megjegyezte: az új vírusvariáns és a reprodukciós ráta magas szintje sürgetővé teszi a veszélyeztetett csoportok beoltását, de az oltóanyagok gyártása és elosztása az erőfeszítések ellenére nem a várakozásoknak megfelelően alakul.

Az Európai Unió tagállamaiban a vakcinahiány miatt jóval lassabban halad az oltás, mint Izraelben, az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban – tette hozzá.

Kiemelt kép: FFP2 típusú egészségügyi védőmaszkot viselő vásárlók egy bécsi ABC-áruházban 2021. január 25-én. Ettől a naptól kezdve Ausztriában kötelező az FFP2 védőmaszkok viselete az üzletekben és a tömegközlekedési járműveken a koronavírus-járvány miatt.
MTI/AP/Ronald Zak

The post WHO: korai lenne még lazítani az óvintézkedéseken Európában first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt