Ön is kérdezhet a holland külügyminisztertől
A Redditen válaszol a kérdésekre az EU tanácsának soros elnöke hétfő délután.
A Redditen válaszol a kérdésekre az EU tanácsának soros elnöke hétfő délután.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint a Balkánon tapasztalható szigorúbb ellenőrzés, valamint az osztrák és német bejelentések egyszerre eredményezik, hogy a migránsok újra a régi útvonalak felé veszik az irányt.
Ismered azt az érzést, mikor reggel fáradtabbnak érzed magad, mint este, amikor lefeküdtél? A nyomott hangulatért és a lassan ébredező agytekervényekért a rossz éjszakai alvás tehető felelőssé, amely megakadályozta, hogy a test megpihenve, felkészülhessen az új napra. Mit tehetsz azért, hogy ez ne így legyen?
Öntudatra ébredt a quad, és pokoli randalírozásba kezdett a telepen. Gyilkos szellem, vagy maga a Skynet?
A Renault eredetileg a McLaren másik neveltjét, Stoffel Vandoorne-t szerette volna igazolni, a Wokingból ejtett Kevin Magnussen csak jobb híján kapott szerződést.
Az Együtt szerint „korrupt és pazarló gazdálkodását” leplezi a Fidesz azzal, hogy – mint a Világgazdaság hétfőn megírta – korábbi gyakorlatával ellentétben már nem közöl heti jelentést az Államadósság Kezelő Központ az államadósság alakulásáról, illetve a központi kormányzat tartozásáról.
Noha az utóbbi hetekben a Fidesznek a terrorveszélyhelyzetet bevezető hatodik alaptörvény-módosítása kavart politikai vihart, ezt a javaslatot még mindig nem nyújtották be. Helyette azonban – más témában – két ellenzéki párt is saját javaslattal módosítaná az alkotmányt.
A emelkedéssel indította a hétfőn az olaj, miután a piac pozitívan reagált arra, hogy vasárnap találkozott egymással Rijádban a szaúdi olajminiszter, Ali al-Naimi és venezuelai kollégája. A cél az volna Venezuela számára, hogy az OPEC támogassa a fekete arany erősödését, mivel az ország válságos állapotban van, és a csőd szélén táncol. Ráadásul olyan összeomlás fenyeget, amely még Argentínáénál is súlyosabb lehet.
A hamis és ellenőrizetlen gyógyszereket főleg az interneten terjesztik. Az engedély nélkül tevékenykedő kereskedők azokat a betegeket akarják megrövidíteni, akik olcsó terméket és egyszerű vásárlási lehetőséget keresnek, esetleg szégyellik a…
Moszkvában és Szentpéterváron akartak merényleteket elkövetni azok a szélsőségesek, akiket Jekatyerinburgban vettek őrizetbe az orosz hatóságok. A rejtekhelyükön lőfegyvereket és gránátokat találtak.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény