Napokig nem alhat a saját ágyában Orbán Viktor
Februárban találkozó ér találkozót: a kihelyezett frakcióülés után rendkívüli V4-csúcs következik, majd Moszkvába utazik a miniszterelnök.
Februárban találkozó ér találkozót: a kihelyezett frakcióülés után rendkívüli V4-csúcs következik, majd Moszkvába utazik a miniszterelnök.
Újak a közbeszerzési piacon, de már szép sikereket érnek el.
Mikortól kell alkalmazni az Áfa tv. időszaki elszámolású ügyletekre vonatkozó 2016. január 1-től hatályos új szabályait?
Gyorsított eljárásban három és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy vádlottat, aki társaival hét török migránst juttatott át a zöldhatáron – közölte a Szegedi Törvényszék.
Elkezdték a Combino villamosok bekamerázását. A BKK arra számít, hogy kevesebb erőszak, bántalmazás és rongálás lesz a járműveken.
„Nincs olyan kormánytag, aki ne budai 100 milliós lakásban lakna.” – mondta a DK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Gyurcsány Ferenc szerint pusztul az ország.
Lecsúsztunk az Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexen.
Kissé túltolták a biciklit a magyar oktatási rendszer központosításával kapcsolatban – ezt mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az RTL Házon kívül című műsorában. Az Orbán-kormánytól szokatlan önkritika azután érkezett, hogy országszerte több tízezren csatlakoztak az oktatási rendszert és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ re
A belgrádi egyetem egyik professzora szerint „csendes iszlamizáció” folyik a romák körében, amit emberi jogi szervezetek tevékenységének álcája alatt terjesztenek.
A lillafüredi Palotaszálló ad otthont a kihelyezett frakcióülésnek február közepén. A tanácskozás főbb témái a tavaszi parlamenti ülésszakra való felkészülés, az otthonteremtési program és a menekültügy fejleményei, valamint az oktatás és az egészségügy helyzete lesznek.
Rendszer Kontroll Kft.2025 RSS Feed Gyűjtemény